Leírás

Tokaj, Budapest után a leghíresebb magyar település, a történelmi borvidék "fővárosa". Kevés település dicsekedhet a világon azzal, amivel Tokaj - nevét bora révén a nemzeti himnusz is tartalmazza "Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél…". Illetve ismeretes a Napkirálynak, XIV. Lajosnak tulajdonított mondata, miszerint a Tokaji "a királyok bora, borok királya" ("Vinum regum - rex vinorum"). A Tokaji Aszú néven elterjedt borspecialitást az évszázadok során világszerte mindenütt megismerték.
Tokaj 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett.

A Toldi Fogadó wellness ház is, annak teljeskörű szolgáltatásaival.
Tokaj történelmi belvárosában található.
Minden helyiség légkondícionált, a szobákban fürdőszoba, telefon, minibár, színes TV, internet csatlakozási lehetőség áll vendégeink rendelkezésére, valamint szobáink akadálymentesítettek mozgássérült vendégeink számára.
Az épületben két étterem található, így kiválóan alkalmas konferenciák zavartalan kivitelezésére.
A Toldi Fogadó*** - "Az 5 puttonyos WELLNESS ház" páratlan felüdülést, kényeztetést, luxust kínál elérhető áron.
Wellness szolgáltatásainkat vendégeink térítésmentesen vehetik igénybe: fűtött, fedett uszoda, szauna, jacuzzi.

A Fogadó éttermében és kerthelyiségében a hal-, vad és szárnyas ételeken túl wellness valamint tájjellegű ételkülönlegességeket is kínálunk.
Borlapunkon megtalálhatóak a történelmi borvidékek pincészeteinek borai.
Felszolgálóink szakszerű segítséget nyújtanak az ételkülönlegességekhez illő borok kiválasztásában ezáltal vendégeinknek kulináris élményben lehet részük.
Az udvarias és színvonalas felszolgálás szolid árakkal párosul.

Reméljük, hogy a közeljövőben Önt is a vendégeink között üdvözölhetjük!

Szobák

SzobaEllátásSzoba / éjFő / éj
1 ágyas szoba (2 fő részére)reggeli15 000 Ft7 500 Ft
2 ágyas szoba (3 fő részére)reggeli21 600 Ft7 200 Ft
4 ágyas szoba (5 fő részére)reggeli31 000 Ft6 200 Ft
1 ágyas szoba (2 fő részére)reggeli15 000 Ft7 500 Ft

Szolgáltatások

Wellness szolgáltatások

Beltéri medence, Jacuzzi, Masszázs

Kikapcsolódás

Horgászási lehetőség a szálláshely közelében, Kerékpárkölcsönzés a szálláshelyen, Lovaglás a szálláshely közelében, Vadászati lehetőség a szálláshely közelében

Látnivalók

Tokaji Múzeum

3910 Tokaj, Bethlen Gábor u. 7.
(47) 352-636
tokajimuz@hermuz.hu
http://www.zemplennet.hu
Állandó kiállítások:
- Tokaj szőlője és bora
- Béres Béla egyházművészeti gyűjteménye
- Hajózás és halászat a Tiszán és a Bodrogon.

Tokaji Galéria

3910 Tokaj, Bethlen Gábor u. 17.
(20) 204-0384
tokajartgallery@chello.hu
http://www.artmission.hu

Tokaji Galéria

3910 Tokaj, Rákóczi u. 45.
(20) 366-4586, (47) 352-746
tokajartgallery@chello.hu
http://www.tokajartgallery.hu

Szabolcsi földvár

4467 Szabolcs,
http://www.szabolcs.hu/


A vár története

A szabolcsi földvárat a Tisza folyó közelében
a X. század közepén emelhették. A letelepülő magyar
törzsek egyikének vezéri szálláshelyét jelenthette a hatalmas,
337 x 225 x 387 méter háromszög alaprajzú földvár.

István király idejében benne tartotta székhelyét
Szabolcs királyi vármegye ispáni tisztségviselője.
A 11. században újra és újra feldúlták vidékét
a Kárpát-medencében betörő úz és kun törzsek,
így védőműveit többször is javítani kellett

Legelső korabeli forrás vele kapcsolatban
az 1092-es szabolcsi zsinatról emlékezik meg,
amikor az Árpád-házi Szent László király elnökletével
összeülő egyházi és világi méltóságok elfogadták
II. Orbán pápa határozatait.

A tatárjárás idején a mongol lovasseregek
könnyűszerrel elfoglalták és lerombolták,
többé már nem építettek újjá,
jelentőségét elveszítette.

A vár szerkezetét összetartó fagerendák
az elmúlt évszázadokban elkorhadtak,
de a vastag földtöltés még napjainkban is
felidézi őseink hatalmas munkáját.
 


Zathureczky-kúria

Tiszadada, Petőfi út 1.
+36 (42) 240537
probus@citromail.hu
http://www.tiszadada.eoldal.hu

Nyitva tartási időszak kezdete: Január 1.
Nyitva tartási időszak vége: December 31.
Nyitva tartás: előzetes bejelentkezés alapján
Látogathatóság: előzetes bejelentkezéssel
Belépődíj: nincs
Akadálymentesített: igen
szolgáltatások: mosdó/WC
Leírás: A kúria 1831-1837 között a grófi család tulajdona volt, majd vétel útján a Kovács család tulajdonát képezte 1957-ig. Az államosítást követően, napjainkban is művelődési házként szolgál. 2006-ban felújított, korhű gipszstukkókkal, világítótestekkel ellátott intézmény.
építészeti stílus: klasszicista
funkció (műemlék): kulturális intézmény


Szerencs Vár - Zempléni Múzeum - Városi Kulturális Központ

3900 Szerencs, Rákóczi-vár / Huszárvár u. 1.
muzeum@szerencs.hu
http://www.hermuz.hu/hom/index.php/hu/muzeumaink/muzszerencs/muzzempleni
A Szerencsen található Rákóczi-vár, amely 1603-ban vált a család örökös tulajdonává eredetileg bencés apátságnak épült a XIII. században. Az apátságot 1556-ban az Erdély-párti Németi Ferenc foglalta el fegyveres erővel, hogy erődítménnyé emelje a Habsburg-pártiakkal szemben. A hozzáépített külső várral együtt rövidesen a Habsburgok kezébe került, akik a Rákócziaknak zálogosították el. A Rákóczi család jelentős építkezésekbe kezdett, s a várat birtoka központjává tette. A Wesselényi-féle összeeküvés után a császáriak szállták meg, később nemesi családok kezébe került. A XVIII. században a belső vár tornyait lebontották, lakóépületté alakították majd a következő évszázadban a vizes árok helyén parkot alakítottak ki.

Német Nemzetiségi Tájház

3908 Rátka, Iskola tér 18.
(47) 374-019
phivratka@t-online.hu
http://www.ratka.hu

Helytörténeti Gyűjtemény

3881 Abaújszántó, Béke u. 42.
(47) 330-053
abaujszanto@tourinform.hu
http://www.abaujszanto.hu
Dr. Kalocsay Kálmán emlékszoba;
Jászay Pál emlékszoba;
Csizmadia céh relikviái;
Drozsnyik István kiállítás

Ruszin Tájház

3937 Komlóska, Rákóczi u. 20.
(30) 938-3174

Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma - Sárospatak Vár

3950 Sárospatak, Szent Erzsébet u. 19.
(47) 311-083
info@rakoczimuzeum.hu
http://www.rakoczimuzeum.hu

 

Sárospatak vára, a Pataki vár, vagy más néven Rákóczi-vár a mohácsi csata (1526) után épült, miután a XV. századi Pálóczi kastély elpusztult. A város a Perényi család birtokába került, ekkor kezdődtek meg a ma látható vár építési munkálatai.

Sárospataki Képtár

3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 14.
(47) 511-012
http://www.sarospatak.hu
Állandó kiállítások:
- Andrássy Kupta János szobrászművész életmű-kiállítás
- "Házad ékessége" c. egyházművészeti tárlat
- a sárospataki római katolikus egyházi gyűjtemény anyagából.

Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye

3950 Sárospatak, Rákóczi u. 1.
(47) 311-057
tudomgy@freemail.hu
http://www.gradetio.hu/nagykonyvtar

Toldi fogadó

3910 Tokaj Hajdú köz 2

6 200 Ft-tól

Információk

47/353-403
19 szoba
45 férőhely
Szolgáltatások

Hasznos tudnivalók

Nyitvatartás: egész évben
Bejelentkezés: 14 - 18 óra között
Kijelentkezés: 0 - 0 óra között
Távolság a buszmegállótól: 300 m
Távolság a vasútállomástól: 1000 m
Távolság a városközponttól: 150 m
Az ár tartalmazza az idegenforgalmi adót: nem
Idegenforgalmi adó: 400 Ft / fő / éjszaka
Kisállat bevihető: igen

Fizetőeszközök:
  • OTP Széchenyi Pihenőkártya
  • MKB Széchenyi Pihenőkártya
  • K&H Széchenyi Pihenőkártya
  • Hitelkártya
  • Készpénz
Elfogadott pénznemek:
  • HUF (Forint)

Kedvezmények

  • Gyermekkori kedvezmény: 4 év alatt 100 %
  • Csoportos kedvezmény: 15 fő felett 5 %
  • Időskori kedvezmény: 70 év felett 5 %